lada 95 bejegyzése (Köszönjük!):

Egy hete, pénteken délután, a darus szakma és a típus rajongói számára szomorú hír járta be az elektronikus sajtót. Az elmúlt szerdán a  Locar Liebherr LTM 11200-asa egy szélerőmű építése közben (Wind Park Agua Doce – SC ) súlyos balesetet szenvedett. A balesetben a daru kezelője életét vesztette. Súlyosan megrongálódott Brazília első 11200-asa mellett, a segédkező Grove autódaru is.

A daru még fénykorában:

Részletek a folytatásban!



Az elérhető információk alapján:

A szélerőmű komplett rotorjának emelése közben egy erős széllökés billentette el a terhet oldalra, ami miatt a gémet olyan erős terhelés érte, hogy nem bírta a szerkezete, meghajlott, eltört, darabjai lezuhantak, megölték a gép kezelőjét, bizonyos Raimundo-t, és megrongálták, felborították, a segédkező Grove típusú autódarut.




Sajnos a szél amilyen környezetbarát, emberbarát megújuló energiaforrás, a szélerőmű építés, és úgy általában a daruzás akár halálos ellensége is lehet. Hasonló baleset érte tavaly márciusban a KVN egyik LTM 11200-asát is.
Bár a jelenlegi baleset kivizsgálása még tart, nem mehetünk el szó nélkül a két eset hasonlóságai mellet.
Mindkét esetben a  T7YVENZF felszereltséggel működtek a daruk (100 méteres teleszkópgém, Y-gémmerevítő, és hidraulikusan billenthető rácsos segédgém). Mindkét esetben nem a daru dőlt, billent fel, hanem a gém törött el. És sajnos mindkét esetben a lehulló darabok a darukezelő fülkére is ráestek. A KVN gépének kezelője még időben ki tudott ugrani, így súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a balesetet. Ez sajnos a Locar darujának kezelőjéről nem mondható el.

A KVN-es baleset:









A Locar balesete:

Ide kívánkozik egy megjegyzés:
Mivel a 11200-as darukezelő fülkéje is teleszkóposan mozgatott, itt is lehetőség van, az emelés jobb szemmel tartásához ,némileg magasabbra emelkedni, ha nem is olyan látványosan, mint az LTC 1045 esetében. Esetleges baleset vagy probléma esetén viszont sokkal veszélyesebb az elhagyásuk. Míg normál esetben egy 2.5-3 méter magasságból történő ugrást kisebb sérülésekkel is meg lehet úszni, ugyanez 5-6 méteres magasságról már nem mondható el.
Láthatóan az LTM 11200-as nagyon stabil (vagy a 100 méteres gém gyenge), esetleg a tervezői így akarták elkerülni a daru felborulását, hogy szándékosa gyengítették meg a gém szerkezetét, mesterséges gyűrődési, esetleg törési ponttal.
Minden esetre csak reménykedni tudok, hogy ez a két baleset tanulsággal szolgál a többi üzemeltető számára is a későbbiekben előforduló hasonló esetek elkerülésére.


Címkék: különleges liebherr darubaleset ltm 11200

A bejegyzés trackback címe:

https://autodarublog.blog.hu/api/trackback/id/tr73108168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.11. 20:43:31

Ha jól látom, összeroppant, mint a szívószál, aztán teljesen összecsuklott, mert megszűnt a szerkezet merevsége.
süti beállítások módosítása